Az Orvos Szemével

Az Orvos Szemével

Szerző: | szept 16, 2021 | Történetek

Az onkológus professzor szerint a lelki tényezőknek is nagy fontossága van a rákbetegség lefolyásában.

Számos kliens történet bizonyítja, hogy mennyire számít a beteg és természetesen a hozzátartozók hozzáállása a rákbetegséghez, így a tüdőrákhoz. Nyilvánvaló, hogy a rossz hír, a rákbetegség közlése lesújtó a beteg és környezete számára. Ebben a megküzdésekkel teli időszakban, nem elég az orvos szakmai erőfeszítés. A team munka alapvető fontosságú. Pszichológusok, gyógytornászok, dietetikusok és sok más szakember segíti az orvosok munkáját és a beteg gyógyulását. Együtt minden könnyebb, és nem csak a kórház falain belül.

A rákbetegsegék gyógyulási esélyeit nagyban megnöveli a társas támogatás, így a szerető gondoskodó családi háttér is. Itt nem csak a megfelelő gyógyulási feltételek feltételek biztosításáról, hanem a lelki támogatásról is szó van, ami segíti az eredményes kezelést. Ez megnyilvánul a beteg életminőségének és a terápia eredményességének javulásában.

Napjainkban az onkológiákon a pszichológus, illetőleg a pszichiáter nyújt lelki segítséget a betegeknek és a hozzátartozóknak egyaránt.

A tüdőrák stigmája már a múlté.

Már egyáltalán nem indokolt, hogy a tüdőrákos beteg saját magát okolja betegségéért, a betegség kialalkulásák sok tényező komplex megjelenése járul hozzá a genetikai meghatározottságtól kezdve a dohányzási szokásokig. Azonban nagyon fontos kiemelni a beteg saját felelősségét a betegség kialalkulásának szempontjából. Amíg a genetikai állományunkon nem tudunk változtatni, addig az egyén saját döntése, hogy dohányzik-e vagy sem.

Míg előrehaladott stádiumban korábban a tüdőrák diagnózisa egyenlő volt a halálos ítélettel, ez már egyértelműen a múlté. A hagyományos kezelések mellett a célzott terápiák, a forradalmian új immunkezelések bevetésével még előrehaladott stádiumban is hosszú éveket nyerhetnek a betegek a lehetséges folyamatos daganatkontrollt jelentő újabb terápiás lehetőségekkel.

Az együtt könnyebb szemléletével, orvosok, betegek, hozzátartozók és az őket segítő szakemberek bevonásával már nem csupán cél, hanem lehetőség a jó életminőségben megnyert hosszú távú túlélés.

Dr Ostoros Gyula
Főorvos
Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

ÉVA TÖRTÉNETE

ÉVA TÖRTÉNETE

Szerző: | szept 16, 2021 | Történetek

Mencser Éva (51) vagyok, négygyermekes édesanya, közgazdász, a LÉLEK-ZET Egyesület elnöke. Közel 20 éven keresztül felső-és középvezetőként dolgoztam egészségesen táplálkoztam, sportoltam, nem dohányoztam mégis 2015 nyarán tüdőrákot diagnosztizáltak nálam.

 

Gyógyulásomhoz a holisztikus szemléletet választottam.

Betegségem előtt gyors egymásutánban kétszer voltam beteg. Felsőlégúti gyulladásom volt, de nem foglalkoztam vele: futottam, tornáztam, éltem az életem. Néha fújtam az orrom, és fájdalomcsillapítót vettem be, ha szükség volt rá. Aztán hasizomgyakorlatok közben elkezdett fájni a hátam. Mivel régen voltam tüdőszűrésen, kértem beutalót.

Június 15-én mentem tüdőszűrésre. Egy hét múlva jött egy papír. Visszahívtak. Megijedtem, a legrosszabbra gondoltam. Akkor az orvosok egy lábon kihordott tüdőgyulladásra gyanakodtak. Két hétig antibiotikumot szedtem, amit újabb két hét várakozás követett. Ezután CT-re küldtek, de ez alapján sem tudták biztosan megmondani, mivel állunk szemben. A mellkassebész azt mondta, bár nem tudja, nem látja pontosan, mi az a jól körülhatárolható terület a tüdőmben, de operálni kell. Azonnal beleegyeztem, megbíztam a véleményében.

Szeptember 3-án operáltak. A műtét előtt elmondták, ha az a valami rosszindulatú, akkor is jól el tudják távolítani, mert jól megközelíthető helyen van és kicsi. Amikor az operáció után felébresztettek, semmit nem közöltek, mindenki mosolygott. Ebből tudtam, komoly baj van. Másnap közölte velem az orvosom és a mindenben támogató idegsebész öcsém, hogy a kioperált valami rosszindulatú daganat volt, de meggyógyulunk, nincs más választásunk. Tulajdonképpen akkor tudtam meg, hogy rákos vagyok, amikor már nem voltam az.

 

Furcsa volt látni, ki hogyan reagál a hírre. A legnagyobbik, 25 éves fiam nagyon feszült, ideges lett, sokszor a sírás határán volt. A középső fiam mindennek utánanézett a neten, és amikor elmondták neki, rákot operáltak ki belőlem, rögtön visszakérdezett: kissejtes vagy nagysejtes.

A legkisebbik fiam, aki Dániában tanul, hallani sem akart a betegségemről, nem beszélt róla. Amikor a 11 éves kislányomnak elmondtam, sírni kezdett. Kedvenc énektanára, és barátnőjének anyukája is rákban halt meg. Elnevezte a rákot muffinnak, így beszéltünk róla.

Az egyik eltávolított nyirokcsomóban szunnyadó rákos sejteket mutatott ki a szövettan, ezért három kemoterápiás kezelést kaptam. A születésnapomat is kemón töltöttem: zenét hallgattam, magamban töltöttem azt a néhány órát. Furcsa volt belegondolni, hogy az 50. születésnapomat hatalmas bulival ünnepeltem a négy gyönyörű gyerekemmel, a férjemmel, a szüleimmel és a barátaimmal, az 51-diken pedig kemoterápiás kezelésen ülök. Mégsem éltem meg rosszul. Úgy voltam vele, jó, hogy időben észrevették a bajt. Az orvosok azt mondták, ettől a kezeléstől mindenkinek kihullik a haja, ezért voltam parókát nézni. Nem volt rá szükség. Talán azért, mert homeopátiás kezeléssel próbáltam enyhíteni a kemoterápia negatív hatásait.

Aki rákos, az nem élheti tovább úgy az életét, ahogy addig.

Ez a betegség egy nagy figyelmeztetés fentről, hogy új utat kell választani. Az előző életem élhetetlen volt. Vagy a múlton keseregtem, vagy a jövőt tervezgettem, de a jelent nem éltem meg. 24 órába 56-ot raktam bele, mindenkinek meg akartam felelni: a munkáimnak, a családomnak, és mindig a maximumot akartam nyújtani. De ez lehetetlen. Ennyi elvárással senki nem tud megbirkózni. Meg kell tanulni nemet mondani, hagyni kell időt a magunk szeretetére. Most pszichodrámára járok, itt találtam újra magamra.

Ami még a gyógyuláshoz

 

Minden nap készítek magamnak egy igazi vitaminbombát. Lereszelek egy 3 cm-es tormát, egy ujjnyi gyömbért, 1-2 gerezd fokhagymát, teszek bele pici cayenne borsot, fél citrom levét, egy kiskanálnyi mézet, és az egészet ledarálom. Nem jó előre elkészíteni, frissen kell. Finom, mert a méz kompenzálja az erős ízeket, és édességnek is kiváló.

 

Újra kell építeni a személyiséget

Egy maroknyi csapattal – orvosokkal, mentálhigiénés szakemberekkel, pszichológusokkal, lelkisegítőkkel, dietetikusokkal – életre hívtunk egy egyesületet: LÉLEK-ZET Egyesület a tüdőrákos betegekért és hozzátartozóikért, hogy együtt küzdjünk meg egy kemény ellenféllel: a tüdőrákkal, ami Magyarországon a leggyakoribb rákos megbetegedés, és többen halnak meg miatta, mint bármely más rákformában.

Öt pillérre támaszkodtam a gyógyulásom közben: a mindenben támogató családra, barátokra, a lelki egészségre, az egészséges táplálkozásra, a mozgásra, és a pihentető alvásra. És főleg nagyon sok köszönet az orvosaimnak, akikben teljes mértékben megbíztam!

PÉTER ÉS CSALÁDJA

PÉTER ÉS CSALÁDJA

Szerző: | szept 16, 2021 | Történetek

Gyakran elhangzik, hogy a betegség lelki eredetű és a gyógyulás feltétele a lelki problémák megoldása. Sajnos nem tudom megmondani, hogy ez mennyiben igaz. Még most is elszorítja a szívemet a fájdalom, hogy az én férjem, aki rendkívül tiszta életet élt, hitt a sok munkában, a családban, a barátságban, nem élt mérgekkel (se kávé, se cigaretta, kevés alkohol), elkezdte magát marcangolni, hogy betegségével milyen bűnökért lakol. Na persze nekem fiatal, kisgyerekes feleségként volt azért egy kis listám sérelmeimről. Az önmarcangolást én sem úszhatom meg, hogy tudtam volna megakadályozni a betegség kialakulását vagy elérni a gyógyulását.

Minden elkezdődik valahogy

Nem csendesen, észrevétlen jött hozzánk a daganat. Egyértelmű volt, hogy baj van, mivel a férjem egyre többször érezte rosszul magát, fájt a gyomra. Türelmetlenné vált velem, a gyerekekkel, akkor 6 és 8 éves kisfiúkkal. Orvoshoz menni nem akart, mert anélkül is rendbe jön. Elég konfliktusos volt a sok könyörgés, végül felkereste az ország egyik legnevesebb belgyógyászának magánrendelését, ahol közölték: még egy vizsgálatot elvégezhetnének, de nem teszik, mivel a stressz a panaszok oka. Kb. két hónap múlva egy áttáncolt iskolabál hajnalán elviselhetetlen fájdalomra ébredt, vissza az orvoshoz, kiderült gyomorrákja van.

A jeges rémület ellenére reménykedtünk, hiszen annyiszor kellett már nehéz feladatot megoldanunk. Az események felgyorsultak. A gyomrát eltávolító majd 5 órás műtétet követően tudtuk meg, hogy a daganatnak áttétje van, ami a kis esélyt szinte reménytelenné teszi. Az orvosok egy-két hónapot mondtak, még két évet élt. Hihetetlen.

Társnak lenni betegségben

Hazajött a férjem, gyomor nélkül, ami önmagában is képtelenségnek tűnt. Korábbi életünk lezáródott, a karrier, a kellemes programok, helyettük bizonytalanság, tanácstalanság jelent meg. A végtelen szomorúság, ahogy gyerekeinkre néztem.

DE bíztunk benne, hogy sikerül meggyógyulni. Fejtörés, hogy lehet a rák ellen küzdeni, a sok tanács, telefonok, hogy ki, mit hallott, látott és ajánl teljes meggyőződéssel, aminek mind utánanéztem. Aztán a döbbenet, hogy a gondosan kiválasztott alternatív szerektől mind elzárkózik a férjem. Csalódott, sőt mérges voltam, hiszen úgy éltem meg, hogy nem tesz meg mindent a betegség legyőzéséért. Ő bízott az orvosában és valóban az első kemoterápiát azonban jól viselte és az eredmények azt mutatták meggyógyult. Nagyon büszke voltam rá. El is mentünk nyaralni ennek örömére, de már ott újból elkezdődtek rosszullétei. Kiderült, gyomor nélkül igen, de az újra terjedő rákkal nem lehet együtt élni.

Férjem ekkor szembesült vele először, hogy nem biztos, hogy sikerül meggyógyulnia. Ekkor beszéltünk arról, hogy esetleg meghal. Ez nekem, de neki is tulajdonképpen felszabadító volt. Aztán már nem beszéltünk róla, csak tettük, amit nagyon kellett (praktikus dolgok, bankszámla stb.).

Belátni, gyengék vagyunk

Ez az időszak kegyetlen volt, gyakran húzódott vissza dolgozó szobájába, mert nem akart bennünket terhelni szenvedésével. Mindenfelé mentem és nem értettem, miért nem tudják az orvosok fájdalmait enyhíteni.

Nem tudtam aludni és kimerült voltam. Majd egy álomban úgy éreztem, hogy össze vagyunk kötözve és egy domboldalon gurulunk lefelé és bármikor bezuhanhatunk egy szakadékba. Tudtam, hogy el kell engednem, mert rámegyek. Ez volt az a pont, amelytől már nem volt szabad minden rezdülését, problémáját teljes mélységében átélnem, mert azt már nem bírtam volna ki.

Ott voltam férjem mellett, de a gyerekek felé fordultam. Gondolkoztam azon, hogy az én életemben milyen tanulságok voltak (árva vagyok), amivel segíthetem őket, hogy a legkisebb sérülést szenvedjék el. Azt éreztem, tudom, mit kell tenni: meg kell élni, ami velünk történik, de az életet kell választani. Tudatosan keresnem kellett a terhek ellensúlyozását, ami nekem bármily földhözragadtnak tűnik, de a testi-lelki felüdülést nyújtó masszázs volt.

A férjem újabb műtéten esett át, majd egy második kemoterápiát kezdett és addig élt, ameddig azt bírta. Ekkor szinte minden alternatív gyógymódot kipróbált, amiben kicsit is bízott. Amikben én egyre kevésbé hittem, mert közelről láttam, hogy a beteg ember szívesen vásárol reményt és van, aki azt jó pénzért árulja.

Sokasodtak a bajok, de ő tartotta magát, dolgozott, ameddig bírt. Igazán nehéz volt szembesülnöm az időközben csontig fogyott, izzó szemű öregemberrel, aki tele volt bajokkal, testi kellemetlenségekkel, szeretettel, ragaszkodással.

Elment

Szóba sem jött, hogy kórházban haljon meg, otthon, velünk volt végig. Nem búcsúzott, talán reménykedett. Úgy nézett ki, hogy karácsonykor fog meghalni, de végül december 30-án kora reggel ment el. Felébresztettem a gyerekeket, hogy búcsúzzanak el édesapjuktól, mert bár nem fog válaszolni, de hallja őket.

És ami utána maradt

Az ember első időkben számtalanszor idézi fel aprólékosan, hogy mi, hogy és miért történt, mit kellett volna másként tenni, ki mennyiben volt hibás. Hozzátartozónk halála, bármily hosszú küzdelem után következik be, mint egy bárdütés oly fájdalmas. Aztán jön a temetés, a gyász és azt hiszed vége a világnak, de arra kell ébredj, nincs vége.

 

Viselnünk kell a sorsunkat. Az összeomlott élet toldozása, folytatása, lecserélése jön, kinek mi, mert az élet mindenekfelett élni akar. Igyekszem ezt közvetíteni a gyerekeknek, mert nem szeretném, ha már életük elején kedvüket veszítenék. Nekem pedig sok a dolgom és még mindig nagy a felelősségem. Az idő és a barátok valóban sokat segítenek.