A tüdőrák diagnózisa egyenlő a megbetegedés patológiai igazolásával. Ez történhet sejttani (citológiai) mintából, vagy szövettani (hisztológiai) minta segítségével. Amíg a patológiai diagnózis nem adott, addig a tüdőrákos megbetegedés gyanújáról, vagy alapos gyanújáról beszélhetünk.
Két nagy csoportot különböztetünk meg. A betegség kb. 15 %-t kitevő kissejtes tüdőrákot, illetőleg értelemszerűen a 85 %-ban előforduló nem kissejtes tüdőrákot.
A kissejtes tüdőrák rendkívül agresszív megbetegedés. Előrehaladott stádiumban kezelés nélkül a betegek csak néhány hónapot élhetnek. Ezért fontos, hogy a diagnózis, illetőleg a staging vizsgálatok (a stádium meghatározás) ismeretében a kezelést mielőbb megkezdjük. Jelenlegi ismereteink alapján a kissejtes tüdőrákot homogén betegségként kezeljük, pedig tudjuk, hogy heterogén, és feltételezzük, hogy a hetergenitás feltárásával, megfelelő biomarker alapú célpontokkal a kezelések eredményességét javítani lehetne. Eddig azonban nem ismerünk egyetlen olyan genetikai eltérést sem, mely alapján tervezett terápia egyértelmű hatékonyságot mutatna.
A nem kissejtes tüdőrák több alcsoportja ismert, a kb. 25 %-ban előforduló laphámsejtes forma, illetőleg a nem laphámsejtes nem kissejtes tüdőrák. Ebben a csoportban döntő többségében, 46%-ban előforduló mirigyhám jellegű daganatról beszélünk, illetőleg a néhány százalékban előforduló nagysejtes nem kissejtes tüdőrákról. Manapság már nem szabad szisztémás terápiát kezdeni biomarker meghatározások nélkül. A nem laphámsejtes nem kissejtes tüdőrák terápiájának minden esetben biomarker alapúnak kell lennie. Ki kell zárni, az úgynevezett onkogén addiktív formákat, melynek a kezelési stratégiája élesen eltér a nem onkogén addiktív tumorokétól. Az immunkezelés tekintetében evidencia alapú marker az úgynevezett PDL1 meghatározás. A célzott terápia vonatkozásában is ismerünk több olyan biomarkert, mely alapján igen hatékony kezelés tervezhető. Az EGFR mutáció, ALK transzlokáció, ROS1, BRAF, V600E pozitivitás mellett már vannak újabb befogadott célpont alapú kezelések (NTRK, MET e14, RET).Ezek száma folyamatosan bővül. Ez azt jelenti, hogy főként mirigyhám jellegű daganatok esetén a betegek kb. egynegyedénél hatékony célzott terápia lehetősége állhat fenn.
A patológiai diagnosztikának fontos újabb eleme a vérből való biomarker diagnosztika. Ezt liquid biopsziának hívják, ami leegyszerűsítve tulajdonképpen egy vérvételt jelent. A molekuláris genetikai vizsgálatok fejlődésével egyre finomodnak és gazdagondnak azok a lehetőségek, melynek segítségével az adott daganat molekuláris jellemzőit fel tudjuk tárni. Hangsúlyozni kell azonban, hogy jelenleg csupán vérvizsgálattal tüdőrákot nem lehet diagnosztizálni. A liquid biopszia segíthet a biomarker alapú kezelések megtervezésében, illetőleg lehetőség van a vérben lévő daganat sejtek kezelés során való átalakulásának a vizsgálatára. Ilyen lehet például a daganatsejtben lévő génhibáknak a transzformációja, vagy eltűnése az adott hatékony kezelés során, mely a terápia sikerességének monitorozására is alkalmas lehet.
Amikor a tüdőrákos beteg esete az onkológiai bizottság elé kerül ismernünk kell tehát a diagnózist, esetünkben a tüdőrákot, melyet patológiai diagnosztikával megállapítottunk, a releváns biomarkereket szintén meghatároztattuk. Azonban a beteg általános állapotának felmérése mellett nagyon fontos, hogy meghatározzuk a betegség kiterjedettségét, ez a staging vizsgálatok segítségével lehetséges.
A stádium beosztás figyelembe veszi a primer daganat (esetünkben a tüdőrák) nagyságát (T faktor), a tüdőkapuban lévő (hiláris) illetőleg a szív és tüdő közötti terület (mediastinum) ás a kulcscsont feletti nyirokcsomó régió (supraclavicularis) daganatos érintettségét (ezek az N faktort képviselik), és az M faktort, mely a távoli egyéb szervekbe való áttétek jelenlétét reprezentálja. Összességében tehát ezek alapján beszélünk TNM klasszifikációról. Amennyiben a klinikai vizsgálatok alapján történik a stádium meghatározás cTNM-ről, amennyiben reszekciós tüdőműtéten esett a beteg akkor pTNM-ről beszélünk. Ha a beteg a tervezett sebészeti műtét előtt kemoterápiát kap (úgynevezett neoadjvuáns kezelés) akkor yTNM-ről beszélünk.
A tüdődaganat méretét veszi figyelembe. A T1 daganatméret 3 centimétert nem meghaladó primer tumort jelez. T1 a,b,c, jelölés a daganatméret 1 – 3 cm-es maximális átmérőjét jelöli. A T2 daganat 3 – 5 cm-es primer tumort jelez, a T3 5 – 7 cm-es méretet jelez, míg a T4 az 5 – 7 cm.-nél nagyobb daganatméretet. A T faktor függ még a primer tüdőrák környezetébe való esetleges beterjedés mikéntjétől, mértékétől is.
A nyirokcsomó áttétek jelenlétét mutatja. N1 a hiláris, N2 a mediasztinalis (gátor üreg a tüdők közötti tér), N3 a supraklavikuláris ( kulccsont feletti), illetőleg ellenoldali mediasztinalis nyirokcsomó régiókat reprezentálja.
A távoli áttét(ek) jelenlétét jelzi. M1a esetén ellenoldali tüdő áttétről, illetőleg szívburok, ill. mellhártya tumoros érintettségéről beszélünk. M1b egy szervi, de nem a mellkasi szervekben lévő áttétet mutatja, míg az M1c többszörös kiterjedt áttétképződésre utal.
A TNM rendszerbe sorolás úgy áll össze, hogy amennyiben nincs az adott lokalizációban (N,M) daganatos érintettség akkor N0, illetőleg M0-ról beszélünk, amennyiben van, akkor a fentiekben értelmezhető. Példaként említve, ha valakinek a staging vizsgálata során T3N1M0 laphámsejtes karcinóma igazolódik, annyit jelentet, hogy a daganat mérete 5 és 7 cm. között van és a tüdőkapuban nyirokcsomó áttét mutatkozik. Távoli áttétet nem lehetett kimutatni.
A tüdőrák stádium beosztását, a TNM rendszerbe való beillesztését az úgynevezett staging vizsgálatokkal tudjuk elvégezni. Ebbe beletartozik a mellkas, felső hasi CT vizsgálat, koponya CT (MRI), ultrahang vizsgálatok, PET/CT vizsgálat.
Összességében tehát, amennyiben megtörtént a korrekt staging vizsgálat, a patológiai típus, biomarkerek ismeretében jöhet az onkoteam, mely e paraméterek ismeretében tud dönteni a komplex kezelésről.